Az MTM Hungária Egyesület 2015. november 13-án rendezte a 6. Industrial Engineering Szakmai Napot Budapesten.
Több mint 50 fő – akiknek jelentős hányada a sikeres tavalyi rendezvényen is részt vett -, volt kíváncsi rendezvényünkön a hazai és külföldi vállalatok szakembereinek tapasztalataira és megoldásaira. Az esemény előestéjén a vacsorával egybekötött – un. get together – keretében a résztvevőknek és az előadóknak barátságos légkörben lehetőségük nyílt szakmai tapasztalatcserére, kapcsolatrendszerük bővítésére.

 

Célunk olyan gyakorlati megoldások bemutatása volt, mely rávilágít arra, hogy az MTM módszerek alkalmazása (akár más gyártásfejlesztési módszerekkel összefonódva) milyen előnyökhöz juttatja a vállalatot, és általa milyen eredmények érhetőek el.
Az előadások keretében körbejártuk – elméletben és gyakorlatban -, hogy milyen eszközökkel valósítható meg az egészségesebb és hatékonyabb munkavégzés. Hogyan integrálható a vállalati kultúrába, folyamatokba az MTM, s következetes használatával milyen eredmények érhetőek el.

 

 

 

Dunajcsik Zoltán, az MTM Hungária Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket. Megnyitójában a hazai és nemzetközi mérnökképzés és foglalkoztatás tükrében összefoglalta az MTM Hungária tevékenységének ez évi főbb eseményeit és jövő évi terveit. Kiemelte az instuktor képzés kapcsán 2015-ben honosított folyamatarchitechtúra szemináriumot, melynek segítségével tevékenység vagy termék alapon strukturálhatók a meglévő folyamatok. Felhívta a figyelmet a Munkahely kialakítás workshopra, mely NFSZ-es engedélyszámmal rendelkezik, így állami vagy EU-s forrásból is finanszírozható.

 

 

Dr. Jozef Nanasi a Volkswagen AG. termeléstervezés, industrial engineering és indirekt területek konszern szintű vezetőjeként ismertette, hogy a világ egyik legnagyobb autógyárban az industrial engineering milyen kihívásokkal küzd. Megtudhattuk, vajon a közelmúlt eseményei voltak-e hatással a gyártási stratégiára és a munka termelékenységének befolyásolására. Továbbá, hogy a Volkswagennél a munkahelykialakítást a termékfejlesztéstől a szériatermelésig mely MTM módszerek (UAS/EAWS) használatával, hogyan végzik.

 

 

A második előadó kiemelte, hogy a Schaeffler Technologies konszernél is a standardizált és átfogó képzések adják a sikeres módszerhasználat alapját. Klaus Bruckdofer, gyártástervezési mérnök rávilágított, hogy a folyamatok újragondolása a felettesekkel és a dolgozókkal miként tarthatja folyamatosan magas szinten a termelékenységet és az ennek fenntartására irányuló késztetés szintjét.

 

 

A kávészünetet követően Dr. Vargáné Dr. Papp Éva foglalkozás-egészségügyi orvos foglalta össze a mozgásszervi megbetegedések társadalmi terheinek szomorú és elgondolkodtató mutatószámait.
Bemutatta üzemorvosi szemszögéből az EAWS ergonómiai kockázatbecslés-értékelést és annak a preventív és korrekciós monitoring lehetőségeit. A téma „akut”-ságát jellemzi, a hallgatóság által feltett számos, a témához kapcsolódó kérdés.

 

 

 

Tamás Ádám ipari mérnök a munkahely tervezéshez használt eszközökről és módszerekről beszélt. Képekkel is részletesen illusztrált projektjének prezentációjából kiderült, milyen sikereket ért el Infineon Technologies Cegléd Kft.-nél a részletesen megtervezett munkahely kialakításával. MTM-UAS-t felhasználva – többek között – az alkatrésztárolókat 1-es nyúlási tartományba helyezte, így a rövidebb ciklusidő mellett hozzájárult a munkahely jobb és balkezes operátori munkavégzésre alkalmassá tételéhez is.

 

 

 

Az ebédszünetben a gasztronómiai élvezetek mellett alkalom nyílt a kapcsolatépítésre. Új és régi partnereink, valamint korábbi tanfolyamaink résztvevői örömmel üdvözölhették egymást és az előadókat. Sor kerülhetett az előadásokat követően fel nem vetett kérdésekre is.

Egy gyár vagy gyárrészleg áttelepítése során és azt követően egy vállalkozásnak számos nehézséggel kell szembenéznie. Nép Tamás, a kecskeméti ZARGES Kft. mérnökség vezetője ezen feladatok közül a normaidő-rendszer MTM módszerrel végrehajtott teljes megújítását és strukturálását emelte ki, és beszámolt az eredményekről, tapasztalatokról.
Munkatársa, Polyák Csaba gyártás- és folyamatfejlesztő mérnök részletekbe menően ismertette a gyártásifolyamat építőelemekre történő bontását és SAP-ba konvertálását iMTM alapú időkártyák segítségével.

 

 

A hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. részéről Vámos Béla, munkamódszer szakértő az MTM-Alkalmazó képzés lezárásaként beadott vizsgamunkáját láthattuk, amely – mint minden alkalmazói vizsgamunka – egy valós gyártásfejlesztési eseményt mutatott be. Érdekes előadásával lehetőség nyílt egy fedélzeti vezérlő egység nagy sorozatban és cella rendszerben történő gyártásának MTM-1-el végzett optimalizálásának alapos megismerésére.

 

 

Frissítők után a szakmai nap utolsó előtti előadását Strauss Pierre, tagvállalatunk – az OBO BETTERMANN Hungary Kft. cégvezetője (EIE) tartotta. Pierre – jókedélyű és a résztvevők által legmagasabbra, közel maximálisra értékelt – előadásában, beszámolt az MTM – OBO workshop tapasztalatairól. Arról, hogy az egy hónappal korábban kidolgozott javaslatokat felhasználva – minimális önköltség változással – miként fejlesztették jelentősen a kábeldoboz gyártását és szinkronizálták annak taktidejét. A következményeket a videó tartalmazza.

 

 

Zárásként is a produktivitás növeléséről illetve annak növekedéséről esett szó, de rendhagyó módon a jelen (termelési) folyamatainak globális hatását vizsgálva. Dr. Antal Miklós, az ELTE ökológiai közgazdászának elgondolkodtató és időként megdöbbentő okfejtése szegezett kérdést mindannyiunkhoz és vázolt fel alternatívákat. Vajon környezetileg fenntartható-e a folytonos gazdasági növekedés egy véges bolygón?

 

 

 A kérdőívek szerint a jelenlévők hasznosnak tartották rendezvényünket, és magas színvonalúnak értékelték. (5-ös skálán átlagosan: 4,5). Köszönjük!

 Köszönjük azon IE-szakemberek, vezetők és érdeklődők jelenlétét, akik a mindennapos munkahelyi nyomás ellenére is rászánták e napot, hogy tevékenységüket naprakész információkkal támasszák alá a 6. IE Szakmai Nap révén!

Köszönjük előadóinknak, hogy szakmai tudásukkal, felkészültségükkel és kitartó munkájukkal hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez!

Köszönjük partnereinknek az eredményes együttműködést!

 

5. Industrial Engineering Szakmai Nap