Tekintse me a szakmai nap részletes programját és jelentkezzen kedvezményesen november 2-áig!
Az idén először – német partnerünkhöz hasonlóan – rendezvényünket 2 naposra bővítettük. A konferencia előestéjén Get together fogadást tartunk!
A Szakmai Napon hazai és külföldi szakemberek különböző ipari ágazatokból számolnak be industrial engineering tapasztalataikról és – a sikeres tavalyi rendezvényünkhöz hasonlóan – ismereteink bővítése mellett a résztvevők számára lehetőség nyílik értékes szakmai tapasztalatcserére, kapcsolatrendszerük bővítésére.
Program és jelentkezés
MTM-2
MTM-1 kvalifikációval már rendelkezők 5 nap alatt az MTM-2 eljárás készség szintű elsajátításával képesek a termékek, munkahelyek, valamint munkafolyamatok racionalizálására, nemzetközileg egységes, standard követelmények meghatározására, már (kis) sorozatok gyártása esetén is.
Az MTM-1-hez képest lényegesen nagyobb elemzési sebességet biztosítanak. Az MTM-2 rövid (1,5 perc) ciklus-idők esetén is az MTM-1-el azonos pontosságot ad.
MTM-2 részletek, Kezdés: november 9.
Marseille, International MTM Directorate (IMD) ülés
Az őszi ülésen döntés elfogadta az IMD 2020 stratégiai koncepció kialakítását, azaz az MTM termékek és szolgáltatások globálisan egységes kínálatának megteremtését.
Továbbá jóváhagyásra került az ergonómia kockázatértékelő eszköz az EAWS (Ergonomic Assessment Worksheet) 1.3.5-ös verziója, mely a gyakorlati teszteket kiállta. Így az Olasz MTM Egyesület irányításával elkészített az angol master verzió publikálását követően az egyes nemzeti MTM egyesületek megkezdhetik a tananyag fordítását.
Rendező: Francia MTM Egyesület